Az influenszer-anyaság és a valóság között brutális a különbség

A közösségi média tele van tökéletes anyukákkal. Reggel frissen mosott hajjal kelnek, a gyerek békésen mosolyog, a nappali/konyha minimál stílusú, hófehér, bézs, vagy szürke – de mindenképp világos és mindig(!) napos – ami úgy néz ki, mintha egy lakberendezési magazinból ugrott volna elő. Közben a baba a nappalihoz tökéletesen passzoló színű ruhában játszik a makulátlanul tiszta, csillogó, márványmintás padlón, anyuka pedig ragyogó bőrrel, hibátlan sminkben, kisimult arccal kortyolja a kávéját egy csodaszép, csinos hálóruhában, egy selyem köntösben. Ismerős, ugye? 

A pedig valóságban általában a kávé hideg, a haj zsíros, a gyerek egyszerre akar enni, sírni, ölben lenni, kakilni, pisilni, és ledobni a tányért. Az anya pedig örül, ha két percig csend van a lakásban. De tudod mit? Ez teljesen normális.
Az influenszer-anyaság úgy tűnhet, mintha minden harmonikus, könnyed és tökéletes lenne. Pedig a kamera mögött ugyanúgy ott lehet a kialvatlanság, a sírás, a feszültség, a párkapcsolati vita, vagy az az érzés, hogy az ember néha saját magát sem találja.

Csak ezt nem posztolják.

És indul az összehasonlítás:
„Más hogy bírja ennyire jól?”
„Nála hogyan van mindig rend és tisztaság?”
„Ő hogyan nézhet ki így szülés után?”
„Én miért érzem magam ennyire kimerültnek?”

Pedig sokszor pont azok az anyák érzik magukat rossznak, akik valójában elképesztően helytállnak. Csak épp nem egy filterezett életet élnek, hanem igazit.

Az igazi anyaság néha káosz.
Néha túlélő üzemmód.
Néha mosatlan haj.
Néha bűntudat.
Néha sírás a fürdőszobában.

De ugyanígy benne van az is, amikor a gyerek odabújik. Amikor először mond valamit. Amikor rád nevet. Amikor hajnali háromkor teljesen kimerülten is azt érzed: „boldog vagyok.”
Az anyaság nem attól értékes, hogy fotózható-e.

Van ennek egy nagyon erős pszichológiai és marketing oldala is:

Az igazán sikeres influenszerek pontosan tudják, hogy az emberek sokkal szívesebben követik azt, ami egy vágyott életet mutat. Ez nem feltétlen manipuláció, inkább emberi működés. Az agyunk ösztönösen vonzódik azokhoz a képekhez és élethelyzetekhez, amiket kívánatosnak, biztonságosnak vagy ideálisnak érzékel.
Ezért működik ennyire jól a „tökéletes anyuka” tartalom.
A rendezett otthon.
A tökéletesnek tűnő külső.
A látszólag harmonikus családi pillanatok.
Az állítólag mindig mosolygó baba.
A mindig nyugodt reggelek.
Az esztétikus élet.

Mert az emberek többsége – teljesen érthető módon – ilyen életre vágyik. Stabilitásra, szépségre, nyugalomra, kontrollra. Egy influencer-anyuka pedig pontosan ezt a vágyat szolgálja ki.
A pszichológiailag ezt részben aspirációs azonosulásnak nevezik. Az ember szeret olyan embereket nézni, akik azt az életet testesítik meg, amilyet ő maga is szeretne elérni. Még akkor is, ha mélyen legbelül tudja, hogy a valóság ennél sokkal összetettebb.

Ezért van az, hogy egy tökéletesnek tűnő influenszer-anyuka gyakran sokkal több követőt, figyelmet és együttműködést kap, mint egy teljesen őszinte, fáradt, hétköznapi anyuka. Nem azért, mert az utóbbi kevésbé értékes vagy kevésbé jó anya. Hanem mert az internet figyelemalapú rendszerben működik, és a figyelmet legtöbbször az idealizált képek hozzák.

Sok ember számára érthető módon nem az a legérdekesebb tartalom, amit a saját hétköznapjaiban is lát. Nem az átlagos káosz, a fáradtság vagy a rohanás vonzza igazán a figyelmet, hiszen abból sokaknak a való életben is bőven jut… Az emberek inkább olyan világot szeretnek nézni, ami szép, harmonikus, esztétikus, és egy kicsit kiszakítja őket a saját mindennapjaikból. Olyan élethelyzeteket, amire jó ránézni, és amire azt tudja mondani, hogy: „de jó lenne így élni!”
A tökéletesség nagyon jól eladható. Sokkal kattinthatóbb egy gyönyörű nappaliban mosolygó anyuka, mint valaki, aki éppen harmadik napja nem aludt normálisan és foltos pólóban próbál túlélni egy hisztit. Csakhogy ettől még az utóbbi áll közelebb a valósághoz.

Az egésznek az egyik legfurcsább része, hogy miközben az emberek a tökéletes életet nézik szívesen, érzelmileg mégis sokszor az őszinte tartalmak kapcsolják meg őket igazán. Mert azokban magukra ismernek, azzal tudnak azonosulni. Azok mellett érzik azt, hogy nincsenek egyedül.

Az influenszer-anyaság önmagában nem rossz dolog. Lehet inspiráló, szép és motiváló is. A probléma ott kezdődik, amikor valaki elhiszi, hogy az interneten látott kirakat a valóság. Nem az! 

A valódi élet általában hangosabb, fárasztóbb, kuszább és sokkal kevésbé esztétikus. 

Talán az egyik legegészségesebb felismerés az, amikor valaki rájön: attól, hogy az élete nem néz ki úgy, mint egy Instagram-feed, még lehet boldog, szeretettel teli és értékes.